Használt mobil eladásánál és vételénél mire figyeljünk magánszemélyként.

Tisztelt Olvasó!

Igyekszem pár mondatban, illetve sorban összeszedni, hogy használt mobil vételénél, eladásánál mire próbáljon figyelni. A teljesség igénye nélkül írom le mire érdemes fokozottabban ügyelni.

Amikor már megvan a keresett márka, márkán belül a típus, és nem rendelkezik bővebb információval, illetve technikai paraméterrel, érdemes felkeresni a https://www.google.hu/?gws_rd=ssl oldalt, és ott a képektől kezdve a technikai leíráson, teszteken keresztül minden információ rendelkezésre áll.

Érdemes még a fórumokra is ellátogatni, mert ott a tényleges felhasználói tapasztalatokat osztják meg a tagok egymással.

És most egy pár gyakorlati tapasztalatot szeretnék megosztani.

Nagyon fontos az első benyomás, de ne mindig higgyünk el mindent elsőre, mert ugye van a nagyon szép piros alma esete, ami kívülről gyönyörű, de belülről….. Ennek viszont előfordul a fordítottja is, hogy meglátni, és elfordulni. Tovább ezt nem ragoznám.

Az egyik legfontosabb a telefon IMEI száma (International Mobile Equipment Identity, azaz a mobil készülék nemzetközi azonosító jele) mely 15 számból kell, hogy álljon. A telefon „alvázszáma”

A tárcsázóból a *#06# billentyűk beütésével hívható elő. A kijelzőn megjelenő számoknak egyeznie kell a telefon belsejében lévővel. Amennyiben az akkumulátor kivehető, ezt könnyen le tudjuk ellenőrizni. Ennek ellenőrzését minden esetben célszerű elvégezni, és ha lehetséges egyeztetni. Garanciális telefon esetében különösen fontos a számok egyezése a telefonban, a garancialevélen, és ha a számlán szerepel, ott is. Az adatok egyeztetése az eladó személyére is terjedjen ki! Ne essünk abba a hibába, hogy a férj eladja a volt felesége telefonját, amin még 10 ki nem fizetett részlet van! Amennyiben a telefon még garanciális, és szolgáltató függő kérjünk papírt arról, hogy már kifizette, nincsen hátraléka Kártyás előfizetésnél ez a veszély nem áll fent, de ez a számlájából kiderül.

Ismerkedjünk a leendő telefonunkkal! Miután a külső szemrevételezésen már túl vagyunk, nézzük meg műszakilag, amit tudnunk! Értem ez alatt:

  • Kijelző állapota, nincs e beégve. Ezzel érdemes pár percet várni, amíg valamennyire bemelegszik, mert hidegen nem mindig jön elő az esetleges hiba. Próbáljunk fehér hátteret rakni, ami úgy a legegyszerűbb, hogy offline üzemmódban nyitunk egy internetes oldalt.
  • Érdemes utána olvasni, hogy a leendő telefonunknál milyen kódok segítségével tudunk különböző teszteket lefuttatni, a szoftverről, és egyéb fontos dolgokról kaphatunk információt. Okos telefonok esetén a fejlesztői kódok segíthetnek. Pl. Kernel verziót 5X megnyomva bejutunk a QC teszt menübe. A Build számsort 5X lenyomva pedig a fejlesztői menübe.  Ez természetesen telefononként, illetve Android verzióként változó. Minden típusnak Samsung, iPhone, LG, HTC, Motorola stb.. a tesztkódjai megtalálhatók az interneten. Mint már írtam a www.google.hu  jó barát.
  • Olyan típus esetén melyet abszolút nem ismerünk, célszerű egy ténylegesen hozzáértő embert magunkkal vinni, vagy segítségét, tanácsát kérni. Pl. iPhone készülékek. Az iPhone telefonoknál nagyon figyeljünk a kikapcsolt aktivációs zárra. ICloud!
  • Hagyományos, nyomógombos Nokiáknál, illetve más típusoknál az összes gombot végig próbálni a hangerő szabályozó gombbal együtt.
  • WI-FI, bluetooth, mobilnet, kamera, videó módot is,(vakut ne felejtsük el) mikrofon, hangszóró, beszéd hangszóró- kihangosítva is. Töltést ellenőrizni a saját töltőjével. Jó, ha van nálunk saját mikro SD kártya zenével, fényképpel.
  • Ügyeljünk arra, hogy a SIM kártya foglalata sértetlen, ép legyen.
  • Normálméretű SIM kártyával működő telefonnál nézzük meg, hogy nem használták e SIM kártya átalakítóval, adapterrel (nano, mikro) mert ez a SIM foglalat sérüléséhez vezethet=költséges javítás. Saját példámból egy nyomógombos Nokia 6500C-t tudnék felhozni. Indikátor papír elszíneződése, illetve hiánya árulkodó lehet, egy korábbi vizes eseményről.
  • A Nokiáknál a következő billentyűkombinációkkal tudhatjuk meg a tényleges beszélgetési időt, life timert, gyártási időt, és még az IMEI számot is: *#92702689#  A Lumia szériára természetesen már nem vonatkozik. Természetesen ez is nullázható!
  • Akkumulátort csak szemrevételezéssel tudjuk ellenőrizni abban az esetben, ha kivehető. Nézzük meg, hogy nem púpos e! Legegyszerűbb módszer, ha lerakjuk egy síkfelületre, és ha meg tudjuk pörgetni, akkor már csereérett. Kérjük meg az eladót, hogy lehetőség szerint feltöltött állapotban hozza el a telefont.
  • Adás-vételi szerződést célszerű kötni, de drágább telefon esetében mindenképpen javasolt. Letölthető innen:   XXXXXXXX

 

Egyre több cég foglalkozik használt telefon eladásával, vételével, beszámításával, illetve mobiltelefon felvásárlásával, telefon online eladásával. Itt természetesen sokkal kisebb a rizikó, mert kapunk a használt telefon mellé garanciát is. Amennyiben telefon beszámítással is foglalkoznak, úgy kényelmesebb, és egyszerűbb a dolgunk, mert nem kell külön árulnunk a saját telefonunkat. Viszont egy dologgal tisztában kell lenni, hogy csak a piaci ár alatt tudják beszámítani a használt telefonunkat, ami teljesen érthető.  Egyre elterjedtebb, hogy a telefonokat, legyen az nyomógombos Nokia, vagy érintőképernyős LG, HTC, Samsung,  Iphone, stb.… online eladáson keresztül, mobil webshopban értékesítik. Amennyiben a webshopos vásárlás mellett döntünk célszerű az adott cég vásárlási, garanciális, szállítási feltételit elolvasni. Itt lehetőségünk van a személyes átvételre, és a postai útra is, de nem minden esetben. A mi döntésünk, hogy melyiket választjuk, de én mindig a személyes átvétel híve voltam, és vagyok.

Egy dolgot ne felejtsünk el! Használt, nem új telefont vásárolunk, vásároltunk!

 

Amennyiben mi vagyunk az eladók, és a fent leírt eljárásokat, teszteket szeretnék a telefonunkon elvégezni, ne vegyük sértésnek, hisz mi is ezt tennénk, tesszük!

 

Köszönöm, hogy elolvasták!

Elektronikai hulladék

Napjainkban rohamosan fejlődni látszik a technika, folyamatosan újabb elektronika kütyük kerülnek a piacra. Ebből következik, hogy egyre több olyan készülékünk halmozódik fel, melyet már nem használunk.

Míg a természetben nem fordul elő hulladék, hiszen mindent újrahasznosít, addig az emberi civilizációban manapság egyre nagyobb problémát jelent. Ilyenkor felmerül a kérdés, mit kezdjünk az elektronikai hulladékkal? A válasz egyszerű, gyűjtsük szelektíven. Ezt a szelektív hulladékot elemeire bontva tovább tudják értékesíteni, végső esetben pedig másodlagos nyersanyagként használják fel.

Ám az elektronikai hulladék elhelyezésére költséges megoldások léteznek. Cégeknél, vállalatoknál még nagyobb gondot okozhat a feleslegessé vált elektronikai készülékek tárolása, hiszen ilyen esetekben több darabról is szó lehet. Ebben az esetben segítségükre lehet a Phone Firm Zrt.  Leselejtezett és használaton kívüli mobilok és tablettek újrahasznosításával foglalkozik, melyet kedvező áron vásárol fel.

Tudta-e, hogy régi mobiltelefonja akár teljes egészében újrahasznosítható? Az akkumulátor után az alaplap kerül eltávolításra, majd a nyomtatott áramkör lapjait felaprítják. Ebből kivonják a fémeket, így ismét feldolgozásra kerül.

A Phone Firm Zrt. szakemberei elsősorban leszervizelik a még használható készülékeket, majd szétbontják, és a még használható részeit újraértékesítik. Minél tovább vannak forgalomban a készülékek, annál később gyártanak újat, ezzel is csökkentve a környezetszennyezést. Ráadásul az idősebb emberek ragaszkodnak régebbi típusú mobiltelefonokhoz, ugyanis csak azokat tudják kezelni.
Kérem, óvja környezetünket ès megfelelő körültekintéssel értékesítse vagy ajándékozza el a még működő elektronikai készülékeit. A már nem működőképeseket pedig elektronikai hulladékokkal foglalkozó cégeknél adja le. Köszönjük együttműködésüket!